Hatodik alkalommal adta át az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjakat az RMDSZ

2018.01.21. | Kultúra
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


Hatodik alkalommal adta át az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjakat az RMDSZ

Fotó: Gönczy Tamás

A magyar kultúra napja alkalmából, az RMDSZ évente jutalmazza azokat a művészeket, akik az erdélyi magyar kultúra átörökítéséhez, megismertetéséhez kiemelt módon hozzájárulnak. 2018-ban irodalom kategóriában Bréda Ferenc írót, képzőművészet kategóriában Betuker István festőművészt, előadóművészet kategóriában pedig Kele Brigitta szoprán énekesnőt díjazta a Szövetség. Bréda Ferenc munkásságát Egyed Péter filozófus méltatta.

* Betuker István festőművész munkásságát Bács Ildikó rendező, dramaturg méltatta 

Beazonosíthatatlan térbe szorult a fájdalom. Valami borzasztó történhetett. Az arcok egy helyre tartoznak, mégis különbözőképpen gyötri őket a kín. Torzult érthetetlenség, halált hordozó szürke beletörődés, magába roskadt férfi fejét kétségbeesett síró-sikoly öleli. Egy négytagú család „csoportképe”, életük egyik legszörnyűbb pillanatában.

Szürke cica nyugodtságot dorombol meztelen felsőtestű gazdája oldalán. A fiú karjai kitárva, arca környezetébe beleolvad.

Cinkos, félkegyelmű mosoly alatt egymást szorító, összekulcsolt kezek. Az aprócska gnóm szoknyát visel, piros csizmája előtt vágókés hever.

Fal mellett lopózó kék alsóruha, ijedt-kíváncsi tekintet: Diána. Meztelen, húsos háta ragyog, kezeivel a falhoz simul, szeme titkot les.

Majd a fakó, elmosódott színek megélénkülnek, a lebegő, életnagyságú karakterek környezetüktől elhatárolódnak. A festmények egy mozdulatot, egy villanásig tartó gesztust, arckifejezést ragadnak meg.

A derűs, puffadt arcú férfi visszanéz, ajkai szót ejtenek. A következő pillanatban talán megfordul, maga elé néz és az ott fekvő kutyát figyeli.

A fuvolás arcán élete, személyiségének jegyei, tekintetében számon kérő szemrehányás. Csak egy pillanatra ült elénk.

Betuker István festményei mindig magukkal hordozzák a következő pillanatot is. Szereplői mind ismerős és barát. Nemcsak a festőnek, de a nézőnek is. Ismert, rokon, hús-vér emberek, életszagú karakterek, élethelyzetek, melyek legtöbbször szimpátiát, de olykor antipátiát váltanak ki. Nehéz, nyomott környezetben, hangulatban. Sötét tónusokban, alig megvilágítva. Nem haladhatunk el passzív szemlélőkként a képekből kitekintő emberek előtt. Velünk jönnek, már-már kísértenek, megfejteni ösztönöznek. A titkot. Titkukat. Titkunkat.

A tétlenség „Az alvók” sorozatban újraértelmeződik, helyenként az alvó már-már túlvilági lényként van jelen. Ez a test tétlensége, ahol a szellem valahol máshol jár. A karakterek nem egy bizonyos helyzet miatt, hanem az alvás aktusa által kiszolgáltatottak, melyben testükkel, gesztusaikkal szembeni tehetetlenségük jelenik meg.

A „Derives” sorozathoz tartozó festmények szereplői a modern technika eszközei – számítógép, mobiltelefon, tévé – fényében ragyognak. A plasztikus arcokat, testeket a gépekből előtörő fény (legtöbbször az egyetlen fényforrás) világítja meg. A karakterek személyiségjegyeiről még akkor is sok mindent megtudunk, ha csak háttal ülő, ellenfényben levő alakokat látunk. A néző kukkolóvá válik, épp egy intim pillanatot lesett meg. A karakterek, a festmények nyomasztó, keserédes hangulata ellenére, erőteljes, de szerethető figurák, akik empátiát váltanak ki, és nyomot hagynak a szemlélőben.

Betuker István festészetének különböző korszakaiban, ha ugyan a stílus, anyag, színhasználat, kompozíció meg is változik, de a téma, a problematika megmarad: az ember és ennek környezetéhez való kapcsolódása, viszonya. Az ember helyzete egy elidegenedett világban. Az ember gyötrődése, tehetetlensége, önmaga keresése, magánya. Üres terei sem érintetlen, önmaguk valóságában létező terek, hiszen éppen az ember hiányáról árulkodnak. Aki épp most ment ki az ajtón, épp most szállt ki az ágyból, épp most olvadt bele a tájba.

Betuker István 1984-ben született Szatmárnémetiben. Kolozsvárott végzett a Ion Andreescu Képzőművészeti Egyetem festészet szakán. Kolozsvárott él és alkot, a Bázis csoport tagja. Kiállított Olaszországban, Franciaországban, Németországban, Dániában és Magyarországon. 2008-ban Louis Vuitton és Moet Hennesy díjban részesült. Szorgalmának és szakmája iránti elhivatottságának jutalma az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díj.

* Kele Brigitta szoprán énekesnő munkásságát Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója méltatta

A Kolozsvári Magyar Opera jelenkori történelmének egyik legkiemelkedőbb művésze kétségtelenül Kele Brigitta szoprán énekesnő. Zenei pályafutását szülővárosában, Nagyváradon kezdte, zongorista-orgonista testvére bíztatására templomokban. Így győződött meg arról, hogy zenei tehetségét énekesként megéri fejleszteni, képezni. Felsőfokú tanulmányait Nagyváradon kezdte, majd Kolozsváron mesterizett. Ebben az időszakban, 2005-2007 között már tagja a Magyar Opera énekkarának. Gyönyörű hangja és impozáns megjelenése miatt már énekkarosként felfigyeltek rá az Opera művészeti vezetői, karmesterei, rendezői, és kérték fel szóló szerepek eljátszására.

Első szerepe éppen a Csárdáskirálynő Szilviája volt, amint az operett cselekményében, ahol a kis orfeumi sanzonett előtt megnyílnak a nagyvilág színpadai, ugyanúgy Kele Brigitta esetében is a Kolozsvári Magyar Operából indult el művészi útja a világ nagy operaszínpadai felé. Düsseldorf, Párizs, Peking, Tel Aviv, Strasbourg, Budapest, és persze a legnagyobb kihívás a New York-i Metropolitan volt, ahol több sorozatban énekelte Puccini Bohéméletében Musette szerepét. De hangfajának megfelelően az egyetemes operajátszás legjelentősebb női főszerepeit is elénekelte már. Gianni Schicchi, Turandot, Álarcosbál, Traviata, Carmen, La finta Giardiniera, Don Giovanni, Bajazzók, Figaro házassága. A kortárs operák közül főszerepeket énekelt a Szirén, Bizánc, Gólyakalifa operákban. Primadonna a Csárdáskirálynő, Cirkuszhercegnő, Bál a Savoyban és a Gül baba operettekben. Mesterei közül Selmeczi Györgyöt emeli ki, aki mint rendező és karmester is irányította pályafutásának alakulását. Düsseldorfban Andreas Homokit emeli ki, akivel szívesen dolgozott. New Yorkban a Zefirelli-féle Bohéméletben szerepelt Marco Armiliato karmester irányítása mellett.

Amint látszik, a világ különböző nagyvárosaiban látják szívesen, de ő csak odautazik, és haza mindig Kolozsvárra, Erdélybe jön.

 

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.